A Tappancs Állatvédő Alapítvány menhelyén négy évig fotóztam heti rendszerességgel. Képeket készítettem a mentett állatok adatlapjaihoz, bloghoz, Facebook oldalhoz. Az idő előrehaladtával egyre inkább kezdtem megismerkedni a menhely mindennapjaival, a gondozókkal, önkéntesekkel, és az általuk végzett kemény, áldozatos, ugyanakkor szépségekkel teli munkával. Időnként belátást kaptam nyomasztó és megrázó eseményekbe is, de a másik oldalon ott voltak azok a történetek, amikor agresszívnek, kezelhetetlennek bélyegzett állatokból idővel és a rengeteg befektetett, türelmes munkával ölebek lettek, és új otthonra találhattak. A menhelyi fotózás igazi önismereti utazás volt számomra, mivel az állatok nagyon érzékenyek a hangulatokra, érzésekre, és erről azonnali visszajelzést is adnak. Rengeteg türelmet is tanultam tőlük. Nem egyszer kellett olyan örökmozgókról képet készítenem, akikről eleinte azt gondoltam, hogy lehetetlen, de a türelem és nyugodtság szinte mindig meghozta az eredményt.

Ahogy egyre több kép gyűlt össze, elkezdett körvonalazódni bennem egy dokumentarista sorozat lehetősége is, ami az én szemszögemből mutatja be a menhely életét, hangulatát. A képek válogatásánál igyekeztem elkerülni a demagógiát. Nem hatásvadász összeállítást szerettem volna, ami a kiszolgáltatott állatok által keltett érzésekkel manipulál, és nem is cuki kölyök kutyákkal, macskákkal szerettem volna telerakni az albumot.

Az eredmény ez az 54 oldalas, puha borítós kiadvány lett, ami 49 képben mutatja be a menhelyi élet hangulatát. A képek fekete-fehérek, de igyekeztem úgy válogatni, hogy az összeállítás ennek ellenére minél színesebb legyen.

A projekt létrejöttét támogatta: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata